A környékről

Salgóbánya fénykorát a második világháború előtt élte. Igazi fénypont volt a hegyek lábánál, épületei, kövezett utcái, kertjei kellemes látványt nyújtottak. A lakosság igényeit villany, vízvezeték, játszótér, uszoda, sporttelep szolgálta.

Az ötvenes évek végén felszámolták a külvilággal összekötő vasutat. A bányászat 1959-ben szűnt meg, ezután a település romlásnak indult.

Furcsa világba csöppenünk ha Salgóra látogatunk, az utcákon alig van élet, kiöregedett, elcsendesült bányásztelepülést találunk az erdő közepén, ahol egy hétszáz éves várrom figyeli "az utolsó hírmondók öreges lépteit".

A település feletti sziklacsúcson (625 m)  emelkednek Salgó várának romjai. A vár és környéke természetvédelmi terület.

A Nagyméretű szabálytalan oszlopokból álló „zsákos” bazalttömbjét a legújabb vizsgálatok szerint mintegy 5 millió éve vulkáni kitörés hozta létre. Salgó várának építése a Kacsicsok Illés ágához tartozó Simon bán nevéhez fűződik.

Teljes kiépítésére a Szapolyai család időszakában, 1500 táján került sor. 1554-ben a török elfoglalta s mintegy negyven éven át birtokolta. Rövid ideig Balassi Bálint tulajdona is volt. A töröktől visszafoglalt és lerombolt vár azután évszázadokon át tovább omladozott, mígnem 1938-ban turisztikai célból kilátószerűen felújították.


A várból elénk táruló panoráma felejthetetlen élménnyel adományoz meg bennünket.

"Fölmentem a hegy sziklatetejére
S letelepedtem a romok fölött.
Verőfényes nap volt, tekintetem,
Nem lelve gátot, mérföldekre szállt,
Mint börtönéből megszökött madár,
S vígan köszönté a kék messzeséget,
Hol a faluknak tornyán a mezőknek
Juhnyájain s a patakok vizén
S mindenhol a nap fénye tündökölt."

/Petőfi Sándor - Salgó/

A salgói várról körültekintve a költő a Krancs-Medves romantikus vidékét látta maga előtt. Bizonyos, hogy olyan elragadtatva nézte e tájat, miként a mai turisták, akik ellátogatnak e festői vidékre.